Szabados Norbert alkotásaival az interneten találkoztam és mély benyomást tett az elsőként látott videója. Nem csupán a “mit”, hanem a “mit és HOGYAN” koncepciója nyűgözött le. Azt gondoltam, hogy ez a technika más, mint a többi.. Mint kiderül majd az interjú során is, nem tévedtem.


Szabados Norbert 1974-ben született Siófokon.
Az online interjú során egyéb infók is kiderülnek róla.
Tarts velünk, ha szeretnél különleges alkotásokat látni és érdekességeket olvasni.
S z a b a d o s N o r b e r t
“Portréiban profi módon mutatja meg az emberi arcokon keresztül az ábrázolt személy jellemét, erkölcsi egyéniségét, szellemi világát. “- wikipédia

Az említett első videó, amire felfigyeltem:

Elsőként szeretném ismét megköszönni a képem, nagyon szeretem és a gyerekek is szokták mutogatni, hogy “Anya, Anya”. Szóval átment a teszten!

Mióta festesz ? Egyáltalán hogyan kezdődött ez az irányzat, mikor kezdett az életed része lenni a művészet ezen ága? Mikor és mik voltak az első jelei, hogy különleges képességgel rendelkezel a festészetben?

Szabados Norbert: “Nem tudom meghatározni, hogy mikor kezdődött, mert mindig is szerettem rajzolni, és szerencsés vagyok, mert viszonylag könnyen, és gyorsan tanultam. A szüleim szerint már az óvodában felfigyeltek, hogy ügyesebben rajzolok, mint általában az a korú gyerekek. “

Milyen élményeid vannak iskola fronton?

Szabados Norbert: “Szobafestő-mázolónak jelentkeztem, de nem vettek fel. Elutasítottak azzal, hogy nincs színérzékem. Németországba mentem, ahol egy utcai portréfestőn keresztül találtam rá a művészetre. Évekig dolgoztam portrékészítőként, ecsettel, festékkel és nem ceruzával alkottam. Rengeteg “reális” képet készítettem.”

Irónikus, hogy pont Veled kapcsolatban merült fel, hogy nincs színérzéked 🙂
Ez a stílus a szabadrealizmus nevet kapta, amit Te képviselsz. Hogy jött ez a fajta alkotási technika? Mondhatnám, hogy a nevedből, mert logikus is lenne, de viccet félre téve, mi vagy ki inspirált? Egyáltalán hogyan lehetséges, hogy úgy látsz, ahogy sokan nem? A színekkel való játék, az árnyékok, egyszerűen tökéletes harmóniában vannak ahhoz, hogy felismerjünk pl. egy híres embert a jellegzetes vonásaival, vagy akár saját magunkat, szeretteinket.

Szabados Norbert:“Azért neveztem el szabadrealizmusnak, mert valóban szabadság orientált ez a technika,és mivel Szabados a vezetéknevem, így adta magát.
Ezt az irányzatot kb. 15 évvel ezelőtt már kerestem, gyakoroltam, de nem állt össze, nem éreztem igazán. ezért tovább gyakoroltam először reálisan megtanulni festeni. azután újra, kb. 6 éve sikerült érdemben festeni ezt a technikát. Mivel egyetlen embert ismertem aki ezt festette, nehéz dolgom volt. Ő egy osztrák festő, messze lakik a rendszeres látogatáshoz, de azért találkoztunk, és sokat segített nekem. Többet, mint valaha bárki más, pedig csak kb. két órát beszélgettünk.
Nem látok én másképpen, de amit látok, azt többféleképpen tudom ábrázolni, mivel ezt gyakoroltam. Számomra nem tűnik reménytelen küldetésnek. Abban rejlik a különbség, hogy amikor az emberek felcseperednek, általában abbahagyják a rendszeres rajzolást, festegetést, én pedig nem tettem. “

Mint követőd megtudhattam én is, hogy van egy lányod, ő is örökölt a képességedből?

Szabados Norbert:“Igen, van egy kis, nagy lányom. Őszintén szólva nem tudom örökölte e a tehetségem, mert nem rajzol többet mint az átlag gyerek,és ha elfogulatlanul nézem, nem tudok még sem előnyösen, sem hátrányban különbséget tenni. pont úgy rajzol, ahogy kell az ő korában. ritkán festünk együtt, de mindig csak ha ő kéri, mert én nem erőltetem rá. “

A fb oldaladon azt látni, hogy szingli vagy. Mióta?

Szabados Norbert: “igen, egyedül élek, kb 8 éve. így alakult, és belejöttem. megtanultam egyedül, és ugyan nem fogadkozom, hogy így is marad, viszont nem dolgozom ellene.”

Mi a női ideálod? Egyáltalán van? Nehezen esel szerelembe? És ha az megtörténik, az alkotás háttérbe tud szorulni, vagy tartható az egyensúly?

Szabados Norbert: “Nincs ideálom, de képtelen vagyok olyan társaságban lenni, ahol nem működik a beszélgetés. szeretek beszélgetni, de vannak embertípusok, akikkel mégsem vagyunk egy hullámon. Őket kerülöm, mert kint van a homlokomon, hogy “hagyj békén”, ezért olyan nő jöhet szóba, akivel konkrétan jókat lehet érdemben beszélgetni.
Nehezen esem szerelembe, nem könnyű elcsavarni a fejem, de nem gondolom, hogy a munkámban hátráltatna, hiszen a kislányom is egyfajta szerelem, de amikor dolgozom ki tudok kapcsolni mindent.”

Milyen céljaid vannak a jövőre nézve?

Szabados Norbert:  “Álmom egy tóparti ház 🙂 a kislányommal horgászni festeni és jókat enni. Igaz nem vagyok horgász, de ha saját mólóm lenne, akkor minden nap pecáznék. “

Volt szerencsém életem első konténerházát testközelből is megnézni, mégpedig mikor a képemért mentem hozzád átvételre. Láttam a napokban, hogy új lakhatás után nézel.
Sikerült eladni?

Szabados Norbert: “Még megvan a házikó 🙂 “

Ha sikerül eladni az interjú által, kérem a részesedésem 😀  
Komolyra fordítva a szót,
Hogyan működik nálad egy kép rendelés?

Szabados Norbert:“A rendelések leginkább a neten érkeznek, e-mail-ben, facebook oldalamon, de néha telefonon is keresnek. Gyorsan dolgozom, de sok munkám van.”

Milyen átvételi lehetőségek vannak?

Szabados Norbert:“Személyesen szeretem átadni, de van amikor nem is találkozom egyáltalán a rendelőkkel, mert fotót kapok és postázom a kész képet.”

Mi van abban az esetben, ha valaki nem veszi át a megrendelt képét? Jártál már így?

Szabados Norbert: ” Nagyon ritka, de jártam már úgy, hogy nem vették át a képet. Ezt sosem sikerült megértenem, mert akik így tettek nem is látták, egyszerűen minden szó nélkül csak úgy nem jelentkeztek, sőt nem is reagáltak a levelemre. Szerintem egy kezemen meg tudom számolni amikor ilyen történt a 25 év alatt, de ilyenkor öregszem 10 évet, mert borzasztóan felbosszant. De szerintem nincsen közel sem olyan aktív festő mint én. Borzasztó sokat dolgozom. szerintem aki a második helyezett lenne termékenységben, az fele annyit sem dolgozik mint én. Több ezer munkám van szanaszét a világban, és ebből van pár darab ami a nyakamon maradt!”

Számtalanszor lehet azzal a mondattal találkozni, hogy a művészetből, festészetből nem lehet megélni. Mit gondolsz erről az állításról?

Szabados Norbert: “Megélni a festészetből pláne itthon nagyon nehéz. Én borzasztó szerencsés vagyok.”

Mit gondolsz, mégis te miért tudsz megélni ebből? Mit csinálsz másként mint mások? Esetleg a technika különlegessége és népszerűtlensége teszi a festők körében?..

Szabados Norbert: ” Sok minden állt össze az esetemben. Egyrészt jobban akartam, mint általában mások. Tálaltam olyan egyedi technikát, ami ma elég érdekes ahhoz, hogy haza is akarják vinni az emberek. Na és talán ügyes is vagyok. 🙂 “

Azért ezt jól megtervezted, lássuk be. Ha már tehetséges vagy, törj ki. Legyél más.. És bejött!
Pontosan milyen anyagokat használsz?(olaj, tempera, stb) Van kedvenc festék márkád?

Szabados Norbert: ”  A kedvenc festékmárkám a Lascaux. A legjobb művészfesték szerintem a világon, de ennek okán nehéz is beszerezni. Magyarországon nem forgalmazzák, de én többszörösen szerencsés vagyok, mert a testvérem ott él ahol gyártják, és kaptam ajándékba is a gyártól Lascaux festéket, amire nagyon büszke vagyok. Régi álmom volt addig lascaux-szal festeni. “

Ez igazán szerencsés egybeesés valóban:)  Ugye nem csak az anyag a kérdés,hanem a képek méretei, az  igények.
Mik a legnépszerűbb kép méretek, amiket rendelnek?

Szabados Norbert: “A legnépszerűbb méretek és témák az egy arcos portrék 70x50cm méretben, ebből van amikor 5-6 db-ot is festek egy nap.”

Gondolkodtál rajta, hogy tanítod a technikát ? Mondjuk a videóid próbálták már leutánozni, van róla tudomásod?

Szabados Norbert: ” Tanítottam már többször, több embernek is, és olyan is volt, hogy láttam, hogy utánozzák. Facebookon nemrég egy hölgy képeit láttam, egyértelműen ezzel a technikával próbálkozva és neki is udvariasan felajánlottam a segítségem, hogy könnyebben fejlődjön. “

Kiállításaid után kicsit kutakodtam:

  • Heidelberg-Haupt strasse (Németország) Heidelberg-Cranic Caffe / Hotel heidelberg-Astoria / Hotel Bécs- magán galéria (Ausztria)
  • Castiglione della pescaia (Olaszország)
  • Budapest- Óbuda / Puskin (Magyarország) Budapest-Oriental / Hotel Budapest-Dohány utca Litér-hét vezér Székesfehérvár-Árpád fürdő Székesfehérvár-Platán / Hotel Dunakeszi-Retró / KSK
  • Kiskunhalas 2018, amiről egy videót is hoztam :

S Z A B A D O S     N O R B E R T   jó pár alkotása a következő GALÉRIÁBAN megtekinthető:

És ez csak egy kis töredéke eddigi munkáinak!

2014-ben megírta a Bors, hogy Paudits Béla szorult anyagi helyzetét igyekezted orvosolni a saját eszközeiddel. Festékkel, vászonnal, ecsettel és a tehetségeddel. Pauditsról készült kép árverésre került. Gratulálok!! Részletek a következő képen:

Mennyibe kerül jelenleg egy képed?

Szabados Norbert:

HA TETSZETT, AMIT LÁTTÁL, AKKOR KERESD FEL SZABADOS NORBERT OLDALÁT ÉS JELEZD FELÉ LÁJK FORMÁJÁBAN.
HA TE IS SZERETNÉL MAGADRÓL, VAGY SZERETTEIDRŐL EGY Szabad REALISTA PORTRÉ KÉPET EGY ELISMERT MAGYAR FESTŐ ECSETVONÁSAIVAL, AKKOR ITT A LEHETŐSÉG!
NE FELEDD: EGY KÉP ELKÉSZÍTÉSÉHEZ EGY JÓ MINŐSÉGŰ FOTÓ IS ELÉG.

Szabados Norbert elérhetőségei:
facebook
<-> kattintással már az oldalon is vagy.
ERRE kattintva privát oldalára érkezel.
mail: szabadosportre@gmail.com
Telefonszám: +36 30-647-0491

Instagram oldala jelenleg nem engedi belépni, de remélhetőleg idővel megoldódik. Addig is Kövessétek!

Képek forrása ➡️ Szabados Norbert facebookja.

HA SZERETED A HUMORT, MINDENKÉPP CSATLAKOZZ A NUKUTABU FB OLDALÁHOZ, HOGY MEGKAPD A SZÜKSÉGES DÓZIST A SZÜRKE ÉS ESEMÉNYDÚS NAPJAIDON EGYARÁNT.