Egy szép forró nyári napon, nagykorúvá válásom küszöbén, egy kukoricacímerező munkatáborban Kamuton, éppen a jól megérdemelt pihenőnket töltöttük a barátnőimmel.

Gyors anyagcserémnek köszönhetően, evést követően a wc-re vitt az utam. Miután a nagy dolgom elvégeztem, ahogy az lenn ói szokott, természetesen kezet mostam, csatlakoztam egy padon a barátnőimhez, egyikük kivételével egy kupacban volt a csapat.

Beszélgetés közben megcsapott a kaki szag. Megkértem őket, hogy nézzék már meg a ruhám, ugyanis gyanús volt, hogy wc-zés után még a szabad levegőn is érezni annak a bukéját, amit elviekben lehúztam.

Semmit nem találtak, pedig többször körbe forogtam. Már kezdték ők is érezni egyre erősebben. Egyszerűen nem értettük, honnan ered a bűz. Majd nagy tanácstalanságunk közepén megérkezett a csapat hiányzó tagja is, aki már messziről kiszúrva kis naivan oda szólt nekem:
” Hé Alexa, csokis a karkötőd”!

Összenéztünk a többiekkel és mindent értettünk. 
A vagy 6 soros gyöngyös karkötőm, ami amúgy borzasztó fontos a földeken, merő szar lett.
Valószínű, miközben töröltem a fenekem, akkor kaphatott ő is a wc papír helyett.

Mondanom sem kell, hasfájósra nevettük magunkat, majd természetesen a könnyeimmel küszködve a többiek kíséretével lemostam a karkötőmet.

Nem mellesleg ahogy ezen morfondíroztam, eszembe jutott, hogy egy fiúnak adtam később ezt a bizonyos ékszert, mert megtetszett neki. Udvarolt nekem, nagyon messze lakott. Úgy volt, hogy visszaadja, de nem így lett.

Neked is üzenem: megtarthatod!

nukuTabu