A papámmal (anyai ágon ) a kapcsolatom nem volt sosem szoros és az a minta kapcsolat sem, nem voltak közös programok, volt hogy ő kért tőlem pénzt, nem ajándékozott, de ez természetessé vált. Mégis szeretni való ember volt. 
Kifejezetten élveztem hallgatni a kocsmából hozott vicceit. Én magam is szórtam szét az ismerősök között. Imádott gubizni és vitte haza a talált, mások által eldobott kincseket kis kempingbiciklijén, (tuti tőle örököltem a lomizás imádatát), bár a testvére nem mindig örült ennek, náluk lakott. Szerettem, hogy kiállt magáért, még ha kicsit kiszolgáltatott állapotban is volt. Egyik oldala le volt bénulva stroke miatt, de megállíthatatlan volt így is.

És rajongtam a világító kék szemeiért! Elevenen él bennem egy fénykép róla, ahol büszkén fedeztem fel kicsinek, hogy mennyire jó képű papám van.

Amikor még nem tudhattam, hogy az utolsó találkozásunk lesz az a bizonyos nap, épp készült pecázni. Mivel aznap mentem haza a nyaralásból, oda mentem hozzá, hogy fura mód megöleljem és elköszönjek. Elöntöttek az érzelmek. Elindult, majd életemben először és utoljára mondtam neki, hogy “szeretlek Papa”.. 
Előttem a kép, ahogy hátra fordul, virítanak kék szemei, fehér dús haja keretet ad a fejének és elmosolyodik erre a szóra.
A még ép kezével intett egyet és örökre elment.

Nem tudom megmondani, hogy mennyi időre rá, de megjelent álmomban. Helyszín a konyha volt, gyerekkorom sámliján ültem, az volt az én helyem. Ő egy kék öltönyt viselt, gyönyörű látvány volt, egészséges és kisimult arccal, nyugodtságot árasztott a jelenléte. Megpuszilta a homlokom és azt mondta:
“Hallgass mindig Anyádra”. 
Ezután a temetés következett, ahol nem tudtam sírni, sőt abszurd mód nevetés jött rám.. Egyszerűen nem tudtam irányítani.. 
Végre vége lett a temetős résznek és a család összejött halotti torra, ahol beszélgetni kezdtünk a többi unokáival, testvérével.
Ott derült ki, de lehet egy másik összejövetelnél, már nem tiszta, de a lényeg, hogy rajtam kívül még ketten találkoztak vele álmukban, mindenkinek kék öltönyben jelent meg és egészségesen, pont ahogy nekem is.

Egyik unokatesómnak is üzent.

Nem tudom, mi lehet az igazság. A véletlen műve, vagy valóban üzent, mert megtehette, de azt tudom, hogy örülök, hogy tudathattam vele utoljára, hogy szeretem.

Papa

nukuTabu