a kép csak illusztráció, a történetben szereplő cipő, csak hasonló volt

Azt hiszem, nem véletlen vártam egy drága, szinte vadi új fekete cipő felvételével több mint egy évet.

Egyik nap rá kellett ébrednem, hogy bizony semmi normális cipőm nincs, ami menne a szettemhez.
És akkor kezembe került az a fekete csoda, amit barátnőm az elhunyt mamája holmijai között talált és úgy gondolta, nekem adja. Én meg úgy gondoltam, elfogadom a fura ellenérzés ellenére is.

Kellemetlen érzésem volt, akárhányszor eszembe jutott, de azon a bizonyos napon, nem volt mese, mennem kellett dolgozni, így életemben először hezitálva,de felvettem.

A bonyodalmak akkor kezdődtek, amikor indokolatlanul nyomot hagytam magam után a laborban, ahol dolgoztam, ugyanis elkezdett elemeire bomlani a lábbeli talpa. Igazából ez nem is volt furcsa az elején, csak rém kellemetlen. Zacskókat kellett húznom a lábaimra, mert úgy foszlott akkor már mind a két darab.
Azok a cipők, ami tökéletes állapotban voltak még pár órája.

Életem egyik legkínosabb napján a hazamenetelemet végig szenvedtem tömegközlekedéssel egy már talp nélküli “valamiben”. Igen, kint volt a lábam belőle itt-ott.
Habár egyik barátom eljött értem kocsival, mert megsajnált, azért még üzent, merre menjek, hol vesz fel, szóval nem úsztam meg a nyilvános zokogást sem, mivel sok időm volt lábatlankodni .

Mindez Pest belvárosában tört rám, amikor pont cipő boltok előtt vártam a fuvarra, néztem a tükörképem a kirakatban. Ott tudatosult bennem, hogy egy rohadt cipőt sem tudok megvenni magamnak és amúgy is mekkora szerencsétlen vagyok már. 
Majd megérkezett a megmentőm.

Végre haza értem, a cipőt a táskámba hagytam zacskókban a szobámban. Nem foglalkoztam vele.
Lefeküdtem aludni, miután a családom többi tagja is így tett.

Éppen, hogy bebújtam az ágyamba, sétálást, mozgást hallottam a konyhából és az amúgy nehezen és hangosan nyíló ablakos ajtóm, egyszerre csak kilincs le és kinyílt, szépen, komótosan..
Én meg majd becsináltam a látványtól. Nem huzat volt, fény sem volt és Anyukámat szólítgatva rá kellett jönnöm, hogy ő sem.. Csak én voltam ott és a nyíló, majd csukódó ajtó.

Nem is tudom szavakba leírni, mit éreztem pontosan. Azt, hogy nem vagyok egyedül, biztosan.. 
Egy pillanat alatt bevillant, hogy “a fekete cipő”
Nem lehet véletlen!
Barátnőm mamája nagyon nem örülhetett, hogy felvettem, ami nem engem illet. Nem ok nélkül tartottam attól a tárgytól. 
Azzal a lendülettel megfogtam és kivágtam a kukába.

Később örömmel nyugtáztam az infót, hogy elvitte a kukásautó.

Vége is lett minden furcsaságnak, rossz érzésnek. 
És azóta van saját fekete cipőm …